Felkészülésem a szülésre

Nálam jobban ember még talán nem félt a szüléstől. Kisgyermekkoromban a televízióban láttam egy szülő asszonyt. Lábai égnek álltak a szűk szülőszéken, teste úszott a verejtékben és kínkeservesen ordított. Orvosok szaladgáltak körülötte mindenféle szörnyű műszerekkel. Nagymamám (szintén Anna) szülése, elmondása szerint, „száraz szülés” volt, a magzatvíz napokkal a szülés előtt elfolyt, és majdnem a szántóföldön szült meg gyermekét. Nem is vállalt több gyermeket. Halála előtt (már terhes voltam) azt mondta, hogy „Én már nem érem meg a baba születését, de azt kívánom, ne olyan szülésed legyen, mint az enyém!” A baba nemét az orvosok még nem tudták, de én mondtam a mamámnak, hogy kis Anna lesz! Édesanyám, mikor engem szült, rengeteg vért veszített, a gátmetszés helyét a szétpattanó visszerek és persze a hatalmas vágás miatt nem tudták másfél óráig összevarrni. Közben vele kiabáltak, hogy miért visszeres, és miért remeg mindkét lába. A hallottak egyre gyakrabban eszembe jutottak, ahogy múltak az évek és közeledett a 30. Babát pedig szerettem volna, bár fogalmam sem volt róla, hogy mennyire szeretem a gyerekeket és az anyaságot. Azt is tudtam, hogy Anna lesz a neve. 2 évvel ezelőtt egy napon többször éreztem, amint egy hang azt mondja, hogy legyen Anna a neve. S számtalanszor angyalként éreztem magam mellett a jelenlétét, aki csak arra vár, hogy megszülethessen. Amikor megfogant, pár napon belül biztos voltam benne, hogy várandós vagyok. Belenéztem a munkahelyi mosdó tükrébe, és azt mondtam magamnak: „Anya vagyok, boldog vagyok.” És szépnek érzetem magam. Szenteste előtti napon készítettem a tesztet, így ez a karácsony volt számomra a legkülönlegesebb! Nagyon vártam a percet, hogy találkozhassam vele, csakhogy még mindig féltem. Sokan kérdezték: „Nem félsz a szüléstől?” Ilyen hülye kérdést! „Dehogynem, rettegek. Akiben semmi félelem nincs, az hazudik” - gondoltam. A terhességem fizikailag a 17. hétig minden napos hányással, első hónaptól komoly gyomorégéssel, rosszullétekkel, gyengeséggel telt, lelkileg viszont napról napra felkészített és megerősített. Kell a 9 hónap felkészülés minden szempontból!!! Szüléssel kapcsolatban felkészültem a legrosszabbakra. Nem ismertem a lehetőségeket. Belenyugodtam, hogy én is hasonlóképpen fogok szülni valamelyik kórházban. A fájdalmat általában egyáltalán nem bírom, a görcsöket gyógyszerrel csillapítom. Viszont programoztam az agyamban, hogy problémamentes, „sima” szülés lesz. Azokban a napokban láttam egy párt, akik mózeskosárban vitték haza a kórházból a babájukat. Ezt a napot vártam én is, hogy a hófehér fodrokkal díszített mózeskosárból pislogjon valaki, és mi is a mózes két fülét közösen fogva könnyedén lépegessünk hazafelé…. . De ez még messze volt. Úgy éreztem, hogy a babám egészséges, és mindent megteszek, hogy az is legyen! Természetesen az ő érdekében bármire hajlandó vagyok, de a rutinszerű beavatkozásokat jó volna elkerülni! A tágulástól, annak leállásától, azzal kapcsolatos fájdalomtól egyáltalán nem, csak a kitolástól féltem. Érdekes elgondolás… Az orvossal kapcsolatban egy elvárásom volt: „Kedves legyen!” Választottam is egy férfi orvost. A szülészhez a 20. hétig lelkesen jártam, bár a bizalmam iránta nem volt 100%-os. Voltak problémáim, amit nem vizsgált meg alaposan, a 2 perces magánrendeléseken csak nyugtatott, hogy senkire ne hallgassak, ne halljak meg semmilyen információt, csak benne bízzak. A rendelőjében nem volt számítógép és hivatalos papírok. Receptet és beutalókat sem adott soha. Ezekért mindig külön be kellett mennem a kórházba a rendelési idejére egy másik napon. „Zárt a méhszáj.” Ezt mondta minden alkalommal. Gondoltam magamban, még jó, zárt, de a többi panaszommal és igényemmel miért nem foglalkozik? A pecsételő vérzésemet is egy legyintéssel elintézte. Ha kérdezek valamit, miért ad kitérő választ, miért nem hagy engem beszélni? Hosszas vívódás, utánajárás, nyomozások sorozata után elhatároztam: VÁLTOK!!!

Azok közé tartozom, akiket a terhesség és a szülés gondolata bizonytalansággal, kétségekkel és félelmekkel töltött el számtalan megalapozott és megalapozatlan indokból kifolyólag– így aztán soha nem is siettettem a dolgot – gondolván, ha sosem lesz belõlem anyuka, hát úgy is jó. Mindaddig míg tavaly nyáron egy váratlan terhesség 32 évesen gyors döntésre kényszerített… Bár mindig húztam-halasztottam a dolgot arra hivatkozván hogy még nem jött el a megfelelõ idõ, meg hogy „még nem ideálisak a körülmények” és majd ha „ez meg ez” történik, meg majd „az” megvalósul és aztán még „ezen” is túl leszek, majd akkor...

2004 március 28. Ez lett volna a születésed dátuma, aztán úgy döntöttél, még ráérünk, bár már 20-án éjjel olyan jóslófájásokat produkáltál, hogy azt hittem már indulunk.