Titokzatos akciók ezek általában, de, hogy a mi gyermekünknek a legszebb ünnepet varázsolhassuk, olykor élô, pót-személyeket veszünk igénybe, hogy történetünk minél hitelesebb legyen… Mikulásnak öltözött férfiak, nôk járják a várost, manók, krampuszlányok, ördögfiókák kíséretében, hogy örömet vigyenek sok kisgyereknek. A legjobb szándék vezeti azokat a szülôket, rokonokat, akik ilyen élethû megoldásokat vásárolnak. Életem legszebb, havas estéi voltak a Mikulás és Jézuska érkezésének csillagos várakozásai. Arra vágytam, hogy ha majd saját gyerekem lesz, én is ugyanúgy „csinálom”, mint nekem tették családom tagjai. Az elsô évben úgy történt minden, ahogyan szerettük volna. Sokat meséltük a következô évben a világ egyik legszebb meséjét, Jézus születésének történetét. Szent Miklósról kicsit megfeledkeztünk, de amikor közeledett névnapja, jelenléte nyilvánvaló lett, mindenütt ott volt. A nemes-lelkû jótevô helyett sokszor a „barter-kereskedelmet” gyakorló, néha kicsit zsarolva ajándékozó Mikulásokkal találkozhattunk. Volt jóságos öregapó-attitûddel, bíztató szóval, egy szem szaloncukorral ajándékozó, volt méltóságteljesen a téren átvonuló, a körülötte nyüzsgô gyerekeket észre sem vevô… Sokféle volt, de egyik sem hasonlított a szívemben ôrzött, sosem látott Mikulásra, aki titokban, egészen halk neszezés közepette hagyta ajándékát kifényesített csizmámban. Fejtörést okozott, hogy a biztonságosan, belülrôl zárható, spalettás ablakunkat hogyan tudta kívülrôl megnyitni… aztán megnyugodtam, hiszen sok jót hallottam szegény gyerekeket, aztán meg a világ minden gyerekét megajándékozó személyérôl. Közeledett kétéves kisfiam 2. december hatodikája.. Keresztanyja telefonált 4-én: „Rendeltem egy élô Mikulást, nem olcsó, de irtó jó lesz, meglátod, két krampusszal”. A lehengerlô, tudtuk, nagy szeretetbôl fakadó gesztusát elfogadtuk. Aggódva vártuk a nagy találkozást. A „mi Mikulásunk” jól elô volt készítve, csak akkor kaphatta meg gyermekem a csomagot, ha megígéri, nem szopja többé az ujját. Gyermekem azonnal elzavarta az egész kompániát krampuszostul, még az elôszobából mondván, „Te nem lehetsz az igazi Mikulás, mert annak csizmája van nem ilyen cipôje”… Sírt, hogy hozzá miért nem az az öreg Mikulás jött, aki nekem hozta a diót, mogyorót, pici Boci csokikat és puhakaramellát, ablakba…. Az a képzeletbeli Mikulás kéne minden gyereknek, aki titokzatos, nem jön személyesen, hiszen belôle csak egy van és éjszaka, álmunkban tehet csodát a világ minden gyerekének, egyszerre. Ez a varázs, meg a meséink csodái kellenek jobban, mint a minden sarkon lesipuskásként ólálkodó mû-Mikulások zajos kavalkádja. Varázslatos, csodavárós közös mesélések, igazi együttlétek kellenek a mieinknek is, ahogyan nekünk is ezek a régi, magunkalkottaképzelte történetek azok, amik után vágyunk és Istenáldotta pillanatainkban visszagondolunk, hogy egy picit visszarepülhessünk gyerekkorunkba, hogy mintát vehessünk, majd adhassunk a legdrágábbjainknak, gyermekeinknek.

Horváth AnnaMária

hivatásos gyermekvigasztaló