Nagyobbik lányunk kettô és fél éves lehetett talán, amikor a kisboltba toppanva csípôre tett kézzel megszólalt: Humpty Dumpty sat on a wall… majd vidáman folytatta a pórul járt tojásemberrôl szóló rövid angol versikét. A pult mögött álló eladónál csak én csodálkoztam jobban, hiszen gyermekem egészen addig nem reprodukált semmit a babaangolos foglalkozáson hallottakból. Sôt… nem is azért kezdünk el angolra járni, hogy gyermekünk okítását a „minél korábban, annál jobb” elvnek megfelelôen idôben megkezdjük. Engem a kíváncsiság hajtott és az igény, hogy emberekkel találkozhassak akkor is, amikor kint hideg van, zuhog az esô/hó és süvít a szél. Csemetém az ismeretlen játékokat élvezte, a különösen csengô dallamokat, és a kedves nénit, aki malacfejekkel díszített kiskesztyût húzott a kezére. Meg persze a foglalkozás után vételezhetô háztartási kekszet és langyos kamillateát. (Ezeket otthon messzire elkerülte volna. De a játszóházban… ott mindez különleges csemegének tûnt!)

Persze, ismerem én a korai nyelvi foglalkozásokat kritizálók érveit is: nem szabad a gyermeket feleslegesen terhelni, úgy is elfelejti a nyelvet, mire iskolába kerül, tanuljon meg elôbb rendesen magyarul stb. Van itt azonban néhány olyan megkérdôjelezhetetlen tény is, amin érdemes elgondolkodni. Néhány évtizede a magyar lakosság 10-11 százaléka beszélt valamilyen idegen nyelvet. Manapság ez az arány talán, ha eléri a 20%-ot. Pontosan nem tudom, hány magyar rendelkezik nyelvvizsgával – de vajon ez a bizonyítvány tényleges nyelvtudást tanúsít? És akkor nem is említem a felnôttkori nyelvtanulás küzdelmeit: a munka utáni házi feladat fabrikálást, a gátlásokat, a kiszolgáltatottság és a kudarc érzését. Talán mindennek elejét vehetjük, ha gyermekeink kicsit korábban elkezdik a nyelvekkel való ismerkedést. Mert babák és kisgyermekek esetében csak ennyirôl lehet szó. Játékos, spontán nyelv-elsajátításról, semmiképpen nem tanulásról, magolásról. Olyan folyamatról, melyben a gyermek az anyanyelv elsajátításához hasonlóan szedegeti fel az idegen nyelv elemeit. Ezeken a nyelvi foglalkozásokon a nyelvtanár úgy igyekszik kialakítani az ún. idegen nyelvi közeget (kizárólag a célnyelven szól a résztvevôkhöz), hogy abban a gyermek értelmet találjon és aktív résztvevôként együtt játsszon, daloljon, alkosson a többiekkel.

Idôközben családunk még egy apró gyermekkel gyarapodott, aki már belecsöppent a mi kis „angolos” világunkba, s akinek nem jelent újdonságot, hogy a Csip-csip csóka vagy a Hüvelykujjam almafa kezdetû magyar mondókák mellé néha odavetôdik egy-egy angol nyelvû dalocska vagy vers. Otthon, a mindennapokban azonban sosem beszélnék a gyermekeimhez idegen nyelven (ettôl a szakemberek is óvnak), mert a mamák nyelve az „anyanyelv”. Legyen ez a foglalkozást vezetô személy feladata, akit elfogadnak és kedvelnek a kicsik annak ellenére is, hogy egy számukra még ismeretlen nyelven beszél.

Belénessy Réka

Tesz Vesz Kuckó Játszóház