|
/Dúla
DATEFULLFORMAT
DúlahétvégeÉLMÉNYBESZÁMOLÓK A 2005 NOVEMBERI DÚLAKÉPZŐRŐL Hol lehet velünk találkozni? Egyenlőre a telefonos dúlaügyeletet lehet hívni, csütörtökönként 16–17 óráig a 20/514-67-23-as telefonszámon. Terveink szerint a BÖLCSülŐ keretein belül lehet személyesen találkozni, beszélgetni a dúlákkal.
5 éve járok szülésekhez Pécsett dúlaként. Hiányzott egy közösség, ahol megoszthatom élményeimet, tapasztalataimat úgy, hogy az ott lévôk átérzik, amit mondok. Ezt a közösséget vártam leginkább a dúlaképzôtôl, illetve azt, hogy a párok választhassanak több dúla közül. Mért fontos ez? Leginkább azért, mert ez a kapcsolat ember-ember, lélek-lélek között jön létre, fontos a szimpátia, a bizalom. Kialakult a közösségi érzés! Várakozvatekintek a jövô felé. Arra nem gondoltam, hogy személy szerit várjak bármit is ettôl a dúlaképzôtôl, mégis nagy bensô élményeket és felismeréseket hozott – az önismeret és kommunkációs gyakorlatok kapcsán. A dúlaság nem csupán segítés – egy bensô út, melyen magam is haladok, szülésrôl szülésre, mint a vajúdó pár a gyermekük születésekor. A szülés ereje megérint és magával visz engem is arra, ahol megnyílik az élet, a teljesség, - gyógyulnak a sebek. Kurys Tünde,védőnő, szülésznő, első pécsi dúla
Cs. Tóth Judit (Csucsu), Kurys Tünde, Maróy Ditta
Számomra fontos, hogyan szültem meg gyermekeimet. Kinti életük elsô
tapasztalatait szerzik meg a babák, mikor a szülôcsatornán
áttörekednek. Felejthetetlen pillanatok ezek mindenkinek, talán a
„kívülállóknak” is. A szülésnek ez a megfoghatatlan csodája vonzott a
dúlaság felé, hogy beszélgethessek azokkal, akik készülnek átélni ezt a
csodát. Nagy bizalom, ha valaki megkér, legyek ott, mikor a kisbabája
világra jön. Jó tapasztalatot cserélni olyanokkal, akiket hasonló
dolgok érdekelnek. Eddig csak egyvalakivel tudtam ezt megbeszélni,
Kurys Tündével. November közepe óta viszont van kilenc új dúlatársunk,
egy igazi dúlakör. Sokkal könnyebb a várandósoknak is választani
közülünk szimpátia alapján, aminek szintén örülök! Maróy Ditta, dúla
Güldner Jánosné Veronika, Wágner Krisztina, Zalay Dóra
Találkoztam a Gerébbel! A Geréb Ágival. Meg a Király Ágival. Tök király volt. És ott volt a Frigyes Juli is. No meg a lányok. Három napig együtt voltunk, reggeltôl-estig. Sokfelôl jöttünk, sokféle volt a kérdésünk, de egy volt a célunk. Mindannyian szültünk már, vagy szeretnénk majd szülni. A három nap alatt beszélgettünk szüléseinkrôl, terveinkrôl, elképzeléseinkrôl. Az Ágik nagyon jól irányították a beszélgetéseket, a gondolatmeneteket, szerényen meséltek tapasztalataikról. Szakmai beszélgetést is tartottak. Megismerhettük az újszülöttet más szemszögbôl, dúlapraktikákat tanulhattunk, s utolsó nap természetes módon szült szülôk jöttek el hozzánk és megosztották velünk élményeiket. Kíváncsi volt ránk a TV, rádió. Igaz, Geréb Ági volt a mágnes, akinek nagyon hálás vagyok, hogy megtette az elsô lépéseket ezen az úton és megy-megy rajta elôre, hogy mehessünk utána. Pécsett is elkezdôdött az útépítés, Ditta és Tünde jóvoltából. Összejött ezen a hétvégén egy jó kis csapat, remélem egyre többen leszünk, hogy háborítatlanul születhessenek, akik utánunk jönnek. Remélem, mi is részesei lehetünk ennek a csodának! Zalay Dóra, dúla
Kaáli-Nagy Judit (Jucás), Király Ágnes, Geréb Ágnes
Bobánovics Gabriella (Bobi), Maninger Kata
Jucás, Ágik és Csucsu
Orbán Veronika és Bobi
Veronika és Kriszta
Mescha Zsuzsa és Kristóf
Bobi, Vera, Dóra
Terülj, terülj asztalkám!
Ági, Kriszta, Hajzer Erzsébet (Böbe), Péczeliné Hoffmann Erzsébet
Ági mesél
Tündi és Kata DATEFULLFORMAT
[
1
]
|
| |